Tájékoztató

Úszásoktatás a magánóvodában

Úszásoktatás a magánóvodában

Az Úszó Pingvin Óvoda Nonprofit Közhasznú Kft.-t és jogelődjeit az alapítók azért hozták létre, hogy a jogfolytonosan működtetett Úszó Pingvin Óvodát (megalakulás 1991. év) fenntartójaként támogassa, valamint ellássa az magánóvoda alapító okiratában meghatározott – közhasznú-közérdekű – célokat.

Az Úszó Pingvin Óvoda Nonprofit Közhasznú Kft. vezető megbízottja Kaczander Ágnes, úszóedző, oktató, bánásmód-pszichológus, olimpikon úszó, örökös magyar bajnok sportoló.

Első úszótáborát, mely 30 éve minden nyáron megrendezésre kerül még 1978. évben szervezte meg, így az azóta eltelt időben sok ezer gyermek sajátította el Nála az úszás fortélyait.

Tevékenységét jól jellemzi, hogy a sportot követően a Budapesti Spartacus SC és az Orvosegyetem SC úszóedzőjeként, folyamatosan képezte magát (Testnevelési Egyetem, ELTE, magyar és külföldi konferenciák-előadások, stb.) így hamarosan a gyermekek úszásoktatásának kiemelt szakértőjeként tartják számon.

Korábbi tapasztalataira építve, de edzői munkáját soha fel nem adva a rendszerváltást követően, 1991-ben megalapította - részben Kiss László (úszó szövetségi kapitány) szakmai elképzeléseinek megfelelően - az Úszó Pingvin Óvodát, mely Magyarország első speciális magánóvodáinak egyike.
A megalapítás óta eltelt időben a sok szakmai, társadalmi és szülői elismerés bebizonyította, hogy a Kaczander Ágnes nevével fémjelzett Úszó Pingvin Óvoda illetve az egyéb, a gyermekekkel végzett sport tevékenység, a magas szintű képzés, amely alapvetően a sport nevelő hatására, valamint „az egészséges testben egészséges lélek” hagyományaira épít, kiállta az idők próbáját és igazolta az általa felépített rendszer létjogosultságát.
A magánóvodát fenntartó társaság közhasznú, nonprofit tevékenységként főként alapfokú oktatási-, valamint egyéb sporttevékenység végzését biztosítja óvodás és/vagy iskolás korú gyermekek részére évtizedes hagyományokra építve.

A Nonprofit Közhasznú Társaság üzletszerű gazdasági tevékenységet kizárólag a közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve –a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek és a felügyelő bizottságának instrukciói alapján- végezhet.

Várva szíves érdeklődésüket intézményünk iránt, sportbaráti üdvözlettel és tisztelettel:

Budapest, 2009.

Kaczander Ágnes
Úszó Pingvin Óvoda
Nonprofit Közhasznú Kft.

Elérhetőségek »